Tündike idézetes oldala

Nem az az igazi, akivel le tudnád élni az életed, hanem az, aki nélkül nem.

Úgy ölelsz át, ahogy vad szél a fát.. egy fájó mély csók.. mindent felgyújt egy láng, mindent feldúl egy érintés..

***

Csillagos az ég minden csoda szép, a téli hold fénye mi kettőnkre néz. Búcsúzom tőled drága kis katonám, gyere csókolj meg, most nem látja meg jó anyám.

***

A csók a szerelem beszéde,
Kérlek gyere és beszélgess velem!

***

A következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem volt olyan óvatos, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet. Így hát visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt, és az ujjaim mohón kóboroltak az arcán. Márvány teste az enyémnek feszült, és boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. A keze úgy simogatott, mintha örökre meg akarná jegyezni az arcomat, akárcsak én az övét, és azokban a rövid pillanatokban, amikor nem a számat csókolta, a nevemet suttogta.
***
Hűvös, sima ajka hosszan, gyöngéden becézgette az enyémet, amíg karjaim a nyaka köré nem fontam, és nem kezdtem el kissé túl nagy lelkesedéssel viszonozni.
***
Egy csók annyira egyszerű dolog, hogy szinte fel sem tűnik. De ha jobban szemügyre vennénk, megláthatnánk, hogy minden csóknak meg van a sajátos jelentése. A művészet, az, hogy meg tudjuk fejteni azt a bizonyos jelentést. A csók különböző emberek számára, különböző tartalommal bír. A jelentés végső soron, attól függ , aki a csókot adja és aki a csókot látja. A csók aktusa mindig ugyanaz. Mégis minden csóknak meg van a maga sajátos jelentése. Kifejezheti egy férj soha nem szűnő rajongását vagy egy feleség mélységes megbánását. Jelképezheti egy anya növekvő aggodalmát vagy egy szerető lángoló szenvedélyét. De akármit is jelentsen minden csók egy alapvető emberi szükségletet tükröz. A másik emberhez való kötődés igényét. Ez a vágy olyan elemi erejű, hogy mindig megdöbbenünk mikor egyesek még sem értik meg!
***
Becsületes ember nem tartja meg magának a lopott csókot, hanem azonnal visszaadja.
***
Nem csók az, hidd el, amely tiltva nincs!
***
Csókból születik a boldogság.
***
De hogy csókoljam meg úgy, hogy ne vegye észre, hogy imádom?
***
Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, hogy minden édes csókot a számon felejtett. Csak akkor adna igazán szépet, ha mindörökre nekem adna téged!
***
Kínzó vágy gyötör, hiányod majd megöl, nem bírom ki nélküled! Kérlek szoríts magadhoz s csókkal mond, hogy szeretsz!
***
Egy gyöngéd ölelés, mely elfeledtet mindent, csak a pillanatnak élsz, mely megér minden kincset! Egy forró csók, mely tüzes a vágytól! Érzem örökre hozzád láncol!
***
Csókkal is lehet ütni, talán némely csók súlyosabb sebet ejt, mint a bot. Halálos is lehet.
***
„ ... és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, ... ”
***
Így maradjunk egyként szállva,
Fütyülve most a Világra!
Mert a csókod Csillagkincsem
A Mindenségbe repít engem
A sötétben fénnyé válunk,
S a Végtelenig meg sem állunk!
***
Vannak aki még mindig vállaják, az esetleges horrorba fulladó első randevú kockázatát, csak mert, megvan benne a lehetőség, egy varázslatos jóéjt csókra a kapuban. Egy pillanatra kizökken a világ, amint két ember egymás fölé hajol, egy lehetséges közös jövő reményében.
***
"Hol vad volt, hol lágy ; olykor csak egy érintés, máskor őrült kitörés. "ízlelget Engem" gondolta..."
***
„A leány eltakart piros arcát fehér kezeivel és lassan, csöndesen sírdogálni kezdett. Az ifjú udvariasan fölkelt, halkan közeledett a hintaszékhez és hirtelen, gyöngéden odahajolt a leány fölé és megcsókolta. Olyan volt ez a csók, mint a pirosan lepergő szeptemberi falevél. Az este enyhe árnyai lopóztak a kertbe és a fáradt csöndbe nem vegyült semmi nesz, csak olykor-olykor egy hulló falevél zöreje s egy csók csattanása...”
***
"Egy csók mindig erényes; egy szó, mely a csókról beszél, mindig szemérmetlen."
***
„-Tem! - mondta.
És felnyújtotta a száját-
Egy nagy, heves erő átkarolta, valaki mintha azt mondta volna:Sven!
Aztán egy izzó száj tapadt a szájára, mintha az égből hullott volna le egeydül neki, összetapadtak és a világból nem maradt semmi, de semmi a számukra, csak ez.Swen mintha nagyon messziről érezte volna, hogy egy édes, jó erő egy kicsikét emeli.
Aki csak arra ment, mindenki kitért nekik, s aztán visszanézett.
-Irgalmas Isten, de szép!”
***
"Egy törvényes csók sosem ér fel egy lopott csókkal!"
***
"és most csókollak, csókollak én uram,
én szerelmem, alázatosan és reszketve"
***
"Csókodért ég az ajkam
Ha rám pillantasz remeg a lelkem."
***
"A csók az influenza megszerzésének aránylag kellemes módja."
***
"A csók nem egyéb, mint száj-, nyelv-, és nyálturmix."
***
"Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, minden édes csókod a számon felejtett. Már csak akkor tenne igazán szépet, ha mindörökké nekem adna Téged!"
***
"Azt a percet feledni nem tudom, mikor édes csókod égett az ajkamon, karomba fűztelek, arcom tűzben égett, éreztem, hogy szeretsz és én is szeretlek téged."
***
"Mindnyájan halandók vagyunk az első csókig, s a második pohár borig."
***
Életünk boldogsága parányi töredékekből
áll össze – az apró, elfeledett csókokból és
mosolyokból, egy kedves pillantásból, avagy
egy szívből jövő jókívánságból!
***
Minden csók egy szívrengés. Hosszáról és erejéről állapítható meg a kár, amit okozott.
***
"Olyan sok nővel csókolóztam életemben, hogy most már behunyt szemmel is megy."
***
"- Ha ily szentséges oltárt meggyalázok gyarló jobbommal, bűnömért vezeklek.
Ím ajkam, e két piruló zarándok,letörli csókkal rút nyomát kezemnek.
- Kegyes zarándok,ujjaid ne sértsd meg! Simításod csak buzgóság adója.
Ha jámbor ujjak szent kezéhez érnek, hívek borulnak össze tiszta csókra.
- Hívőnek s szentnek nincs e ajka erre?
- Azért van az,hogy szent imával esdjen!
- Engedd, hogy ajkam, ujjaim kövesse, imámra hajt s nehogy kétségbe essen.
- A szent nem mozdul,bár imára hajt...
- Ne mozdulj hát,míg hálát mondd ez ajk.
/Rómeó megcsókolja Júliát/
Szent ajkadtól megtisztul vétkes ajkam.
- De ajkamon van akkor most a vétked.
- Ajkam édes vétke, ott ne hagyjam,add vissza hát."
***
A csók valami, amit csak úgy adhatsz, ha elfogadod,
és csak úgy fogadhatodel, ha adod.
***
"A rózsákat könnyeimmel öntözném, hogy érezzem töviseik fájdalmát, szirmaik szenvedélyes csókját..."
***
"Egy leányka és egy pohár bor meggyógyítanak minden nélkülözést, s ki nem iszik s nem csókol, az annyi mintha halott lenne."
***
"Hogy mi a csók? Egy bál, egy tánc, egy táncterem. Ritmusra pördülés, szerelembe feledkezés..."
***
Önnek egy "jóéjtpuszis" üzenete érkezett. Kérjük, a cuppanás után hunyja le szemét, és álmodjon az üzenet küldőjével. CUPP!!!
***
Ha a csókok esőcseppek, én egy tengert küldök. Ha az ölelések falevelek, akkor egy erdőt küldök. És ha a szeretet örök, akkor én az örökkévalóságot küldöm Neked!
***
Szeretnék könycsepp lenni, szemedben megszületni, végigfolyni arcodon,
megpihenni ajkadon!
***
A szerelemben nincsenek évek,
A szerelemben csókok vannak.
A szerelemben jaj a fösvénynek!
A szerelemben csak azok élnek,
Kik szerelemből mindent odaadnak.
***
Anatómiai egymás mellé helyezése két, az összehúzódás állapotában lévő orbicularis oris izomnak.
***
Egy csók hangja nem olyan erős, mint egy ágyúé, de sokkal tovább hangzik.
***
Egy csók lehet vessző, kérdőjel vagy felkiáltójel.
***
A boldogság olyan, mint egy csók – ha azt akarod, hogy neked is jó legyen, tovább kell adnod valaki másnak.
***
A csók a természet bájos kis trükkje arra az esetre, mikor a szavak feleslegessé válnak.
***
A csók a világ közös nyelve. Mindenki érti, és mindenki tudja mit jelent.
***
Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni.
***

Hírek

  • Hír
    2010-02-12 09:59:13

    Az oldal 2 új menüponttal bővült! (Szerelmes idézetek, Szerelmes idézetek-csókok)

  • Lap indulás!
    2010-02-12 09:39:24

    Az oldal végre elindult. Ezen túl, mindig mikor van időm töltök fel idézeteket!

Asztali nézet